Segítség, válni akarok! – Vagyonmegosztás? Közös megegyezés? Itt a segítség!

„Egyszer minden véget ér”,  szokták mondani. Szinte mindannyian találkoztunk már az érzéssel, amikor a „megőrülök érte” érzés átalakult a szüntelen „megőrülök tőle” érzetté. A Központi Statisztikai Hivatal által végzett felmérések szerint 2010 évben hazánkban 35.520 házasságkötésre, míg 23.873 válásra került sor. Ugyan ez az arány 2019 évre sokat javult, amikor is 65.268 házasságot kötöttek és csupán 17.600 házasság került felbontásra, ez mégis azt jelenti, hogy nagyjából minden harmadik vagy negyedik házasság végződik előbb-utóbb válással. Válni tehát nem az ördögtől való.

válni

Teljesen boldogtalan vagyok. Nem is értem, hogy bírtam ezt az egészet eddig elviselni.”

Ha a házassága megromlott, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy csak a válás az egyetlen megoldás. Mára már országszerte remekül képzett felsőfokú pszichológiai végzettséget szerzett család- és párterapeuták foglalkoznak személyes vagy skype-os terápiák lebonyolításán keresztül a házastársak magánjellegű problémáinak megoldásával. Addig, amíg egy szemernyi esély is van a házasság megmentésére, addig érdemes megfelelő szakemberhez fordulni a házasság megmentése érdekében.

Hogyan tudom megszüntetni a házasságomat?

Amennyiben már nem mutatkozik esély a házasság megmentésére, felvetődik a házasság megszüntetésének gondolata. A törvény szerint a házasságot vagy az egyik házastárs halála, vagy pedig a bíróságnak a házasság felbontását kimondó jogerős ítélete szünteti meg. Az előbbi bekövetkezésének elősegítését a büntetőjog emberölésként értékeli, így azt semmi esetre sem ajánljuk. Az utóbbi lehetőség minél hamarabb, illetve fájdalommentesebb úton történő elérésében azonban tudunk segítséget nyújtani.

A házasság megszüntetésével értelemszerűen felmerül az a kérdés is, hogy ki és mennyit kapjon a házastársak közös vagyonából. A házastársak vagyoni viszonyaival összefüggő kereset (a továbbiakban: házassági vagyonjogi per) a házassági perrel nem kapcsolható össze, ami azt jelenti, hogy a házassági vagyonra vonatkozóan – külön, kifejezett megegyezés hiányában – külön pert kell indítani. A házassági vagyonjogi perekről egy másik cikkben írunk bővebben.

 

A közös megegyezéses válás

Amennyiben úgy érzi, hogy házassága teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott – és ezért elválna -, így Ön két lehetőség előtt áll. Az első lehetőség szerint a házastársával egyezően mind a ketten el kívánnak válni és meg tudnak egyezni az ún. házasság felbontásának járulékos kérdéseiben. A járulékos kérdések közé tartozik a közös kiskorú gyermek(ek) tekintetében a szülői felügyelet gyakorlása, a különélő szülő és a gyermek(ek) közötti kapcsolattartás, a gyermek(ek) tartása, a házastársi közös lakás használata, valamint – ez iránti igény esetén – a házastársi tartás. Ebben az esetben érdemes ügyvédhez fordulni, aki segítséget tud nyújtani a házastársak megegyezésének kialakításában, valamint a megegyezés okiratba foglalásában. Ezt követően az egyik házastársnak felperesként meg kell indítania a másikkal, mint alperessel szemben a válópert. Ha a bíróság a perben jóváhagyja a felek egyezségét, úgy eltekint a házasság megromlásához vezető, általában igencsak fájdalmas körülmények feltárásától és a házasságot ítéletével felbontja.

Válás megegyezés nélkül

Egyszerűen nem bírok szót érteni vele!

Amennyiben a házastársak az ún. járulékos kérdéseket – vagy akár csak a válás elhatározását – illetően nem tudnak megállapodni, úgy az elválni szándékozó félnek kell megindítania házastársával szemben a válópert. Ebben az esetben külön kell kérni a bíróságtól a döntéshozatalt a járulékos kérdéseket illetően. A bíróság a perben köteles többek között feltárni a házasság megromlásához vezető körülményeket, valamint az életközösség létesítésének és megszűnésének időpontját. A bíróság a per bármely szakaszában, különösen a perfelvételi tárgyaláson, megkísérli a felek békítését. Ha a békítés eredményre vezet, a bíróság az eljárást hivatalból megszünteti.

válás menete

Egyezség nélkül a válóperek akár évekig is eltarthatnak, jelentős stresszt és perköltséget okozva a feleknek.

Milyen iratokra van szükségem?

Amennyiben ügyvédhez fordul, a következő iratokat érdemes magával vinni a személyes konzultációra:

  • személyi igazolvány és lakcímkártya;
  • házassági anyakönyvi kivonat;
  • házasságból származó gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonata;
  • házastársi közös lakás használatának jogcímét igazoló irat (pl.: tulajdoni lap; bérleti szerződés, stb.)
  • házassági vagyonjogi szerződés (amennyiben készült ilyen).

A válóper megindításának illetéke 30.000,- Ft, amelyet akár illetékbélyeg megvásárlásával, akár banki átutalás teljesítésével lehet teljesíteni.

A fentiekkel kapcsolatban az alábbi tevékenységeket végezzük:

  • egyeztetések kezdeményezése a másik házastárssal;
  • írásbeli megállapodás kidolgozása;
  • keresetlevél, beadványok szerkesztése, benyújtása a bírósághoz.

A házastársak közti szakadék elmélyedésének elkerülése és a közös gyermeke(ke)t is szükségszerűen érintő stresszhelyzet minimalizálása érdekében érdemes minél hamarabb megfelelő szakemberhez fordulni. Kérdése esetén szívesen állunk rendelkezésére!

2021.04.12.

Milyen jelentős jogi dokumentumok szükségesek a vállalkozás működésének biztonságos megkezdéséhez?